Az olasz espresso Unesco örökségre tör

Egy csésze életstílus

Az olasz espresso nem pusztán egy adag koffein: ez egy társadalmi és kulturális rituálé, amelyet a félszigeten nemzeti kincsként tartanak számon, és érdemesnek érzik halhatatlanná tenni az Unesco Szellemi Kultúrális Örökség részeként. 

Az olaszok naponta körülbelül harmincmillió csésze eszpresszót fogyasztanak Velencétől Szicíliáig; porceláncsészékben vagy kis poharakban, egy csepp tejjel vagy anélkül. Számukra ez nemcsak magányos élvezet, hanem a társalgás pillanata is.

„Az eszpresszó ürügy arra, hogy elmondd egy barátodnak, hogy törődsz velük”

– magyarázza Massimiliano Rosati, az ősi és tekintélyes nápolyi Gambrinus kávézó tulajdonosa, aki részese annak a hivatalos kérelemnek, hogy ezt a rituálét felvegyék a szellemi kulturális örökség listájára.

„Minden nap, bármikor isszuk. Ez a megosztás pillanata, egy varázslatos pillanat”

-meséli lelkesen Massimiliano.

Milyen az igazi eszpresszó?

Egy megfelelő eszpresszó körülbelül 25-30 milliliter, és aromájának „intenzívnek és virágosnak, gyümölcsösnek, csokoládé és pirított(pörkölt) jegyekben gazdagnak kell lennie” az 1998-ban alapított Olasz Espresso Intézet szerint, hogy definiálják a mesterműre vonatkozó szabályokat.

„Ízben az eszpresszónak testesnek és bársonyosnak kell lennie, kellő adag kesernyésséggel” – pontosítják, anélkül, hogy a felületről megfeledkeznének „fekete felé hajló mogyorószínű krémről, amelyet sárgásbarna tükröződések jellemeznek”.

A világörökség nyilvántartásba vételére vonatkozó kérelmet a Földművelésügyi Minisztérium az UNESCO Olasz Nemzeti Bizottságának küldte meg, amelynek viszont március 31-ig kell benyújtania azt az ENSZ párizsi ügynökségének központjába. 

Nem az első Olasz hagyomány lenne

Az Unesco már számos olasz hagyományt elismert, a szarvasgomba-vadászattól és a nápolyi pizza művészetétől a mediterrán étrendig és a méltán híres Cremonai hegedűkészítésig.

Egy eszpresszó elfogyasztása „szertartás, bizonyos értelemben szent” – erősíti meg Annamaria Conte, a 70 éves nyugdíjas tanár, a híres San Carlo operaháztól és a tengerparttól kőhajításnyira található Gambrinus törzsvendége.

Egyesek szeretik a kávéjukat mini pizzákkal vagy kis, cukorral bevont sült tésztagolyókkal kísérni, miközben szomszédaikkal beszélgetnek.

„Amikor külföldre megyek, azt látom, hogy az emberek sorban állnak, hogy megvegyék a kávéjukat, egymás mögött állnak, néha az okostelefonjukat nézik, vagy egyedül ülnek a sarokban egy könyvvel. Nálunk ez nem így történik” – hangoztatja Rosati.